Riesling 2021

Várható szállítás: 2-3 munkanap

2 520 Ft

Termékleírás

A címke szerint: „Úton lenni a boldogság.” Szerintünk Rajnai rizling bort készíteni is. Ha megkóstolod: az út kezdete. Nekünk pont ez a 2021-es évjárat ez a kezdet: első önálló Riesling-ünk. És szeretjük, a citrusok, az éber savak sokat ígérnek, a gyümölcsösség, a diszkrét ásványosság pedig várakozást kelt. Ismét idézet a címkéről: „De nem akarunk megérkezni”. Valóban: mindig jobb és jobb bort szeretnék készíteni belőle. Az egyik nagy kihívás, aminek állunk elébe.

Ajánlás: azokkal a savakkal, amiket a Rajnai tud: az egyik legjobb fröccs lehet. És ez tőlem nagy dicséret! Ugyancsak emiatt, na és persze azért, mert finom, rátok bízom: próbáljátok ki önmagában klasszik borkorcsolyákkal, halakkal, húsokkal, Uram bocsá’, tésztákkal.

Évjárat és technológia

Lassan, nehézkesen indult, április második felében már aggódtunk: kihajt idén a szőlő? Van egy régi mondás: amit a természet elvesz, azért a végén kárpótol. Szerencsére ez újra igaznak bizonyult. Olyan őszünk lett, aminél jobbat szőlőtermelő nem kívánhat. A Rajnai rizling kényes teremtés, fokozott törődést, odafigyelést igényel. De ha megkapja, és jól eltaláljuk a szüretet is: meghálálja. Mint ahogyan ebben az évjáratban is.

Technológia

Az első év, amikor lehetőségünk volt önálló Rajnait készíteni. Vagyis tanuljuk a fajtát. Nem tettünk vele semmi különlegeset, alacsony hőfokon erjesztettük, majd érleltük tartályban. Palackoztuk, eltettük a pince mélyére, érleltük palackban is. Közben kóstolgattuk, egyszer csak azt mondtuk, most vegyük elő, hadd kóstolja más is!

Szőlő

Fajta: Rajnai rizling

Művelésmód: középmagas kordon, 2.4*0.9 m

Szüret: 2021. szeptember 22.

Dűlő: Szélmente, Határ út

Bor  

Alkohol: 12,34 %

Maradék cukor: 1,8 g/l

Titrálható sav: 7,1 g/l

Érlelés: tartályban, majd palackban  8-8 hónap

Címke

Szabadság, hippi mozgalom, egy kis Rajna, egy kis Zala. Rajnai rizlingünk dombjai Németországra, a fajta eredetére utalnak, de az olajkutak, a Zala folyó már a hazai pályát képviselik. Az éles szeműeknek talán már fel is tűnt: a címke a franciás Sárdoné és az itáliai Az Olasz sorába tartozik. A trió így teljes, mi pedig boldogan ülünk be gondolatban az ikonikus, virágmintás kisbuszba, amikor ezt a tételt töltjük a poharakba. Kóstoljátok meg, és rájöttök, mire gondolunk!

Házhozszállítási díj az egész ország területére: 2 490 Ft / MPL csomagpontra való szállítás: 1 190 ft / 25 000 ft feletti rendelés esetén a szállítás ingyenes!

Kapcsolódó termékek