Negyed évszázaddal az a bizonyos fél hektár Chardonnay után a Dóka Éva Pincészetnél most sem unalmas az élet. A borászat központja, az ikonikus Szeszgyár, újabb funkcióval bővült, ami a kortárs képzőművészekkel való együttműködést fűzte még szorosabbra. Egyre nagyobb ismertségnek örvend a Hegyke, a 2023-as Winelovers Wine Awards versenyen szerzett legújabb eredmények pedig új lendületet hoztak a szüreti munkákhoz. 25 éves jubileumi interjúnk második része következik.

A beszélgetés első felét, melyben az 1998-as kezdeteket, a formálódó elképzeléseket, a lépésről lépésre való növekedést elevenítettük fel, itt olvashatjátok. Most a megkerülhetetlen Szeszgyárra és a Villa Negra Szimpóziumokra, na meg persze a jövő terveire térünk ki. Szó kerül a Hegykéről, z előttünk álló évekről, és arról is, mit jelent egy pincészetnek egy magyar TOP 100-as bor ranglistán a 26. helyezés. Tartsatok velünk!

– Mikor és milyen körülmények között vált a borászat központjává a Szeszgyár?

Robi: A 2000-es évek legelején. Akkor még egyáltalán nem borászati üzem létrehozása volt a terv, hanem az édesapám alapította, és már javában működő családi vállalkozásunk, az Agrofor Zala Kft. részére vásároltuk meg. Raktár és iroda volt az elsődleges szempont. Sokáig kerülgettük egymást az akkori tulajdonossal, egy Németországban élő magyar fogorvossal, aki valamilyen agrárvállalkozásban gondolkodott, de végül az épület eladása mellett döntött.

Persze adta magát, hogy elkezdjük használni az épület pincéjét bortárolásra, az udvarát pedig a szőlő feldolgozására. Amikor pedig az Agrofor kinőtte ezt a telephelyet, már otthonosan mozogtunk a Gyár utca 22-ben, és lassan, fokozatosan igazi borászati üzem jött létre a műemlék jellegű falak között.

– Milyen elképzelések szerint újítottátok fel Zalaszentgrót egyik prominens épületét?

Robi: A külső felújításnál törekedtünk arra, hogy az épület jellege megmaradjon. Bár nem áll műemléki védelem alatt, így a kezünk nem volt megkötve, mégis úgy éreztük, hogy ez az épület önmagában is értéket hordoz, amit meg szeretnénk őrizni az utókor számára. A belső terek, különösen a Padláspince, Éva határozott elképzeléseit tükrözik, amivel nem kis feladatot adott asztalosoknak, kőműveseknek és más szakembereknek. De az eredményt látva, megérte! 

Éva: Ez a „történet” idén is folytatódott! Fontos mérföldkő ez a jubileumi esztendő, hiszen két, eddig kihasználatlan terem kapott új, és számunkra nagyon kedves funkciót. Egy képzőművészeti kiállítótermet hoztunk létre itt, a Szeszgyárban, ahová immár nem csak a bor, hanem a festészet, szobrászat iránt érdeklődőket is szeretettel várjuk.

– Hogy kapcsolódott össze a kortárs művészet a borral?

Éva: Mindkettő művészet. A szobrász a követ, a festő a papírt, a borász pedig a mustot formálja, idomítja. Mindegyik a saját, jól bevált, vagy az addig még sosem használt eszközeit, az aznapi gondolatait, vagy a múlt heti, havi történések letisztult, vagy le nem tisztult eseményeit építi bele a kezei között formálódó anyagba. A végén pedig nincs annál szebb, mint amikor mindez egy térben, az adott tér falán, állványokon, és a szemlélődő emberek kezében lévő pohárban egyszerre jelenik meg.

– Merre tovább? Mik a következő 25 év tervei?

Éva: Az idén megnyitott kiállítóterünk remélhetőleg több eseménynek és környékbeli alkotónak fog tudni helyszínt biztosítani. Elképzelésünk szerint a későbbiekben könyvbemutatókat, filmvetítéseket is szeretnénk szervezni, és természetesen továbbra is otthont adunk az évente két hetet Csáfordon töltő Villa Negra Egyesület csáfordi alkotótáboraiban készült műalkotások kiállításainak.

Ugyancsak fontos és izgalmas projektünk, hogy a közeljövőben szeretnénk egy kisebb szálláshelyet is létrehozni a hozzánk látogató, borkedvelő vendégeknek. Ezzel kapcsolatban komoly elképzeléseink vannak, rövidesen kiderül, kapunk-e lehetőséget megvalósításukra.

Borkóstolást pedig szeretném a nyári időszakban kibővíteni egy külső, természetközeli helyszínnel, az apukámtól örökölt Tasmániával. A pazar panorámával büszkélkedő, romantikus, családi pince az utóbbi időszakban többször volt borkóstolóval egybekötött lovastúra megállója, vagy a környékben megfáradt túrázók pihenőhelye – ez adta az ötletet, hogy Tasmániára, mint a Szeszgyár „meghosszabbítására” is gondoljunk, és borkedvelő vendégeinkkel töltsük meg tornácát.

– Hogy értékelitek a Kabar Winelowers Wine Awards 2023-as nemzetközi borversenyen elért eredményeit?

Éva: Rendkívül boldogok voltunk, amikor meghallottuk a hírt, hogy a 2019-es Kabar tételünk az aranyérmen túl a TOP 100-as listán 26., a TOP 20 fahordóban érlelt fehérbor kategóriában pedig dobogós, fantasztikus 2. helyezést ért el! Már egy jó ideje éreztük, ez egy igen ígéretes bor lesz, de az eddigi versenyeken nem hozta azt az átütő sikert, amit mi vártunk tőle. Az idő azonban végül a Kabart igazolta!

Maga a fajta érdekes, egyedi ízvilággal rendelkezik, ráadásul a borfogyasztók is alig-alig ismerik. Ha megkérdezik tőlem, mire hasonlít, nem nagyon tudok mit mondani. A Kabarra hasonlít! Aromái, harmóniája annyira különleges, hogy az első termésből származó borunkat – amit sokan kiválóként emlegettek – magam sem tudtam hova tenni. Aztán jött a következő évjárat, amikor teljesen meginogtam, majd egy évre rá ki kellett jelentenem, igen, igaza volt azoknak, akik jó bornak értékelik a Kabart.

Azóta is úgy gondolom, egy nagyon megosztó borról beszélünk. Akinek ízlik, annak nagyon, akinek nem, annak lehet, soha nem fog. Én már jó ideje az „ízlik” csoporthoz tartozom, és örülök, hogy idén a nemzetközi szakértőkből álló bírálóbizottság is ilyen nagyra értékelte a tételt.

– Miként látjátok a Hegyke jövőjét?

Éva: Nagy lehetőséget látok benne. Meggyőződésem, hogy aki csatlakozik a közösségi kezdeményezéshez, önmagának is nagyobb ismertséget szerez, miközben a zalai zászlósbor hírét öregbíti. Az idén debütált hat különböző Hegyke a visszajelzések szerint minden borászatnál nagy sikert aratott, a fogyasztók ismerik, felismerik és keresik ezeket a borokat. A koncepció egyik erősségének tartom, hogy saját variációjuk megalkotásánál – bizonyos keretek között – szabad kezet adunk a borászoknak. Így ahányan Hegykét készítünk, annyiféleképpen fogalmazzuk meg, mit gondolunk a Zalai borvidékről, a zalai borokról. Borvidékünk ugyanis igen sokszínű, és jól áll neki a Hegykét fémjelző könnyedség és komplexitás. 

Ezen kívül az évi két-három alkalom, ami a Hegyke apropójából összehozza a zalai borászokat, mindig alkalmat ad a közös gondolkodásra. Így születnek új tervek, új gondolatok, ami előbbre visz – pincészeteinket, a Hegykét, a Zalai borvidéket.